Nálunk nagyon jól működik a társasházkezelő, illetve a képviselőnk kifejezetten segítőkész mindenféle problémát illetően. Szóval amikor csőtörés volt a lakásban, akkor először őt hívtam fel, hogy hátha tud egy kis segítséggel szolgálni, hogy kiket szoktak ilyenkor ők hívni. És így is lett, szerencsémre tudott segíteni, mert ő ajánlotta a mobilvizszerelo hu oldalt, ahonnan végül a segítség érkezett. Újabb példa arra, hogy jól is tud működni a közösképviselet.
Az említett vállalkozás kifejezetten arra specializálódott, hogy Budapesten és a megyében akár egy órán belül házhoz érjen akkor, hogyha tényleg „ég a ház”. És tartják is a szavukat, hogyha indokolt a helyzet miatt. Esetemben abszolút indokolt volt, ezért jöttek is azonnal, hogy aztán segítsenek megoldani ezt a csőtörés helyzetet.
Már minden ázott, szóval tényleg nagyon jó, hogy ennyire gyorsan kijöttek segíteni. Egy gyors csőkamerázás után már tudták is, hogy hol veselkedjenek neki a bontásnak és ennek a precizitásnak köszönhetően sokkal rövidebb idő alatt siker megcsinálni egy ilyen dolgot, mintha csak vaktában kéne keresgélni, hogy hol a repedt csődarab.
Tehát, a csőkamerázás után ki tudták cserélni azt a részt, ami sérült volt. A vakolást én fogom majd megcsinálni, de ez lényegtelen, mert tisztán, gyorsan dolgoztak, és maguk után el is takarítottak. Tökéletesen kijavították a hibát és ezzel megmentették a napomat és persze a lakást is.
Hálásan köszönjük a mobilvizszerelo hu szakembereinek munkáját, mert nélkülük nagy baj lett volna. Aki pedig egy megbízható szolgáltatót keres a megyében vagy a fővárosban, annak tudom ajánlani őket, mert megbízhatóan és lelkiismeretesen végzik el a munkájukat minden esetben.