Tudni kell, hogy anyukám vidékről költözött fel Budapestre, még amikor egészen fiatal volt. Öten vannak testvérek, közülük négyen költöztek a fővárosba, és hárman egy helyen is dolgoztak, apukám pedig még kiskorában költözött a szüleivel ide. Mikor megismerkedtek és összeköltöztek, a város egyik legjobb részén vettek lakást, azóta is ott laknak. Szuper volt az a lakás, ők azóta nem is költöztek el.
Ez egy társasház, hatalmas udvarral és egy gyönyörű parkolóval, kiskoromban a többi gyerekkel sokat játszottunk az udvaron, ezt néhány idősebb lakó néha neheztelte, de senkit nem érdekelt, ebből volt néha vitatkozás a lakógyűlésen is, ahol a közös képviselő mindig megnyugtatta a kedélyeket, és a gyerekek pártját fogta. Hiszen soha semmit nem tettünk tönkre, nem zavartunk senkit és nem értette ő sem, miért nem tud ezzel néhány lakó megbékélni, hogy ebben a házban igenis laknak gyerekek és az udvaron játszanak.
Ha visszagondolok a gyerekkoromra, akkor úgy gondolom, hogy nem lehet panaszom semmire, kivéve arra a csúnya rózsaszín biciklit utáltam, amit a szüleimtől kaptam az egyik születésnapomra. Szerettem biciklizni, de annyira csúnya volt szerintem az a bicikli, hogy nem is nagyon használtam, addig, amíg apukám erre rá nem jött és le nem festette nekem. Onnantól kezdve egész nap csak suhantam a biciklimmel ide-oda. Ha jobban belegondolok, eszembe jut, hogy egyszer levertem így egy hatalmas virágot, és le is buktam, ugyanis a szomszéd néni egyből ott termett és észrevette, hogy tönkretettem a virágját. Apukám pedig, mintha csak könyvből olvasta volna, előadta a füllentését, miszerint én még csak most tanulok biciklizni és véletlenül mentem csak neki. Persze a szomszéd néni nem teljesen enyhült meg, de már annyira nem ordibált. Utána még egy-két hétig dühösen nézett rám mindig, de utána már úgy éreztem, hogy sikerült feldolgoznia a történteket.
Nehéz dolog néha, ennyi emberrel együtt lakni egy társasházban, hiszen sokszor kell alkalmazkodni egymáshoz, ebből is többször volt már vita a lakógyűléseken, de a közös képviselő mindig próbálta higgadtan megoldani a helyzeteket.