Fontos a napelem a családi házra- így alig lesz rezsink

Furcsa tény, és korábban nem is gondoltam volna, hogy a közös képviselőnk fog segíteni nekünk új otthont találni. Pedig így történt ez nem is olyan régen. Már több, mint 10 éve ugyan abban a társasházban laktunk a családdal, de ahogyan nőttek a gyerekek, egyre inkább megfogalmazódott bennünk az igény, hogy kertes házba kellene költöznünk. Szerettük volna, ha a gyerekek az udvaron játszanak, nem az utcán és azt is, ha mi a párommal, esténként ki tudunk ülni egy pohár borral a teraszra beszélgetni, ez ugyan is egy társas házban, legalábbis ebben, ahol éltünk, nem volt adott.

Mikor bejelentettük a házban, hogy szeretnénk elköltözni, nem arattunk elsöprő sikert. Mindenki félt tőle, hogy olyan család költözik a helyünkre, akikkel nehezebb az együttélés, mert lássuk be, velünk nem volt túl sok gond. Nem voltunk sosem hangosak, mindent időben befizettünk, és készséggel adtunk kölcsön egy kilo lisztet vagy néhány tojást bárkinek a házból, akinek szüksége volt rá.

Nézegettük egy ideje a házakat, de valahogy egyikünknek sem volt olyan a hirdetések között, ami annyira megragadott volna, hogy azonnal beleszerettünk. Elpanaszoltuk ezt a házban többeknek is és kértük, ha tudomásukra jut, hogy valaki árul a nekünk megfelelő paraméterekkel házat, azonnal szóljon.

Egyik délután a közös képviselő csöngetett be hozzánk, és azt mondta, van egy ajánlata számunkra. A lányáék ugyanis egy csodaszép kertes házban élnek, ráadásul egy általunk preferált környéken, de sajnos, mint sokan mások, ők is belefutottak a devizahitelek csapdájába és kénytelenek lépni, ha nem akarják megvárni, hogy elvigye a bank a házat.

Arra gondoltak, hogy kicserélhetnénk az ingatlanokat, ők idejönnének a mi helyünkre, mi pedig kis ráfizetéssel beköltözhetnénk az ő házukba. Természetesen, mielőtt döntöttünk volna, meg kellett néznünk a házat. Megbeszéltünk egy időpontot és meglátogattuk őket. A ház tökéletesen úgy nézett ki, mint amilyet elképzeltünk magunknak, csodás állapotban volt és minden paramétere megfelelő volt az igényeinken. Egy tágas, 4 szobás ház, hatalmas kerttel, légkondicionálóval és napelemmel felszerelve. Nem is gondolná az ember, hogy milyen fontos lehet a napelem családi házra. Megtermeli majdnem a felhasznált áram mennyiségünket teljesen, és a meleg víz létrehozásában is segítségünkre van. Mikor eldöntöttük, hogy családi házba költözünk, ez is egy fontos szempont volt, hiszen egy nagyobb háznak a rezsije is nagy valószínűséggel nagyobb, így mindenképpen szereltettünk volna a tetőre napelemet, de így, hogy ezen a házon már van, még biztosabbak lettünk a döntésünkben, még könnyebben el tudtuk határozni, hogy mi ide költözünk.

Hamar túl is tudtunk esni a hivatalos procedúrákon, mert a másik családnak is ideális volt, hogy a helyünkre jöjjenek. Így, most már elmondhatom, hogy 2 hete családi háztulajdonosok vagyunk és élvezzük a ház nyújtotta lehetőségeket és kényelmet. A napelemet pedig egyenesen imádjuk, hiszen, az elmúlt 2 hétben alig volt áramfogyasztásunk, így a kétségeink is elmúltak a ház fenntartásának nehézségeit illetően.