Eddig önkormányzati tulajdonú volt a ház, amiben laktam, de idén lehetőséget kaptunk arra, hogy megvásároljuk a lakásokat, amikben lakunk és így társasházzá lettünk.
Ha vi rendszerességgel kerülnek megrendezésre a lakógyűlések, ahol minden alkalommal megbeszéljük, hogy mik az aktualitások, mikre kellene költeni, illetve, hogy mivel van probléma.
Az utolsó lakógyűlés nagyon hosszúra nyúlt, hiszen sok napirendi pontot kellett megbeszélnünk.
Előkerült például a kisállatok tartásának szabályzása, a ház takarítása és az is, hogy éjszakánként valaki bejár a lépcsőházba aludni.
Én ezt nem is vettem észre, így nagyon megijedtem, mikor meghallottam.
Alapvetően nem vagyok egy félős típus, de vannak gyerekeim, akik közül kettő kamasz és éjszaka bulizni jár, nem örülök, hogy a sötétben valaki settenkedik, pláne bent a lépcsőházban.
Az egyik lakó elmesélte, hogy ő már többször felszólította az úriembert, hogy távozzon, illetve megfenyegette, hogy legközelebb rendőrt hív, ha meglátja, de nem volt különösebb hatással az úrra.
Egy másik lakó viszont szentül állította, hogy a „potyázónk” igazából nem is egy felnőtt férfi, hanem egy kamasz gyerek, és ő látta tévében és az interneten is, hogy keresik.
Természetesen jót mosolyogtunk a teórián és elengedtük a fülünk mellett.
Megszavaztuk, hogy ha legközelebb valaki meglátja a házban, azonnal rendőrt hív, és akkor az is kiderül, hogy keresik-e vagy sem.
Az incidens nem is váratott sokat magára.
Pár nappal később éjszaka megjelent a titokzatos besurranónk, és a második emeleti lépcsőfordulóba le is tanyázott.
Nem kellett az ott lakó Nusi nénit félteni, ő egy igazi őrszem, megbeszélésünkhöz híven azonnal riasztotta a rendőrséget, amikor észlelte a behatolást.
Mi arra ébredtünk, hogy óriási hajcihő van a lépcsőházban, ugyan is mikor a „vendégünk” meghallotta, hogy jönnek a rendőrök, elegánsan távozni próbált, viszont Nusi néni ezt igyekezett megakadályozni.
Bezárta a vasrácsot és a túloldaláról hergelte a behatolót, aki mivel szeretett volna keresztül jutni, elkezdte rugdosni a rácsot.
Ezzel természetesen felverte az egész házat és mindenki kivonult a folyosóra és élesben követte tovább a történetet.
Mikor rájött, hogy nem fogja tudni kinyitni a gondosan belakatolt rácsot, a lefele helyett inkább felfelé vette menekülőre az irányt.
Először jót mulattunk, de aztán mikor rájöttünk, hogy kint van a tűzlétra és azon le tud jutni, már tudtuk, hogy ő most meg fog lógni.
A rendőrök megérkeztek, de Nusi néni annyira megilletődött, hogy elfelejtette kinyitni a rácsot, és mire meghallotta a figyelmeztetést, hogy nyissa ki, és ezt meg is tette, a rendőrök pedig feljutottak a tetőre, addigra valóban, a kis vendégünknek bottal üthettük a nyomát.
Mindenki mély gondolkodásba esett, hogy milyen megoldást lehetne találni arra, hogy többet ne legyen ilyen eset.
Egy rögtönzött lakógyűlés keretén belül, az éjszaka közepén elkezdtünk ötletelni.
Természetesen, a megoldás végül is az én fejemből pattant ki.
Ugyan is én már több, mint 20 éve itt lakom a házban és eszembe jutott, hogy anno, mikor egyszer betörtek a harmadikon a Pista bácsihoz, az önkormányzat kamerát szerelt fel a lépcsőház néhány pontjára, olyan helyre, ami nem annyira feltűnő, hogy ha valaki besettenkedik, ne szúrja ki egyből.
Mivel nincsenek szem előtt, így nekünk se jutott eszünkbe.
Kikutattam az iratok közül a biztonsági cég számát és másnap első dolgom volt, hogy felhívtam őket.
Nem is akartam elhinni, de azt mondták, hogy minden felvétel megvan, amit a kamera felszerelése óta készítettek, de mind VHS kazettán.
Nagyon szívesen a rendelkezésemre bocsájtják, ha akarom, de sok mindent nem fogok tudni kezdeni vele.
Na, engem aztán nem puhafából faragtak, elkezdtem gondolkodni, keresgélni, és találtam egy céget, akik VHS kazetta digitalizálással foglalkoznak.
Felhívtam őket és kértem, hogy ha lehet, mihamarabb segítsenek nekem megoldani, hogy a VHS kazetták tartalmai digitálisan is megtekinthetőek legyenek.
Szerencsére nagyon segítőkészek voltak és azonnal a rendelkezésemre álltak.
Kimentem Pesterzsébetre, ott digitalizálták nekem a felvételeket, majd mikor készen lettek, bebandukoltam velük a rendőrségre.
Mivel digitálisak voltak a felvételek már, tudtuk nagyítani és világosítani, így egyértelművé vált, hogy ki az alvós vendégünk.
Mint kiderült, tényleg az a kamasz fiú, aki eltűnt otthonról.
Ezt nem is gondoltuk volna.
Mivel kiderült, hogy nem egy veszélyes banditáról van szó, csak egy ijedt kamasz fiúról, így kicsit lenyugodtak a kedélyek.
Már senki nem félt tőle és mikor legközelebb ellátogatott hozzánk én vettem kezelésbe.
Érdekelt, hogy vajon hogy jutott be, mire elmondta, hogy egyszer segített Nusi néninek felhozni a csomagjait és akkor kifigyelte a kódot.
Azért jön ide, mert úgy látta, itt csupa kedves és jó ember lakik, aki nem fogja őt bántani vagy elzavarni.
Kérdeztem, hogy miért nem megy haza, erre nem kaptam egyenes választ, de az volt az érzésem, hogy főként a kamaszos dac vezérli ebben a kóborlásban.
Behívtam, megittunk egy teát és elbeszélgettünk.
A végére sikerült meggyőznöm, hogy mindenkinek jobb lesz, ha hazakeveredik, eleget bűntette már a szüleit és önmagát is.
Másnap elmeséltem a ház lakóinak, mi történt.
Mindenki nagyon örült, annak is, hogy vége a félelemmel teli időszaknak és annak is, haza került a fiú.
Felhívtam a közös képviseletet, akik megkérdezték, hogy szeretnénk-e leszereltetni a véletlenül fent maradt kamerákat.
Ezek után természetesen a válasz az volt, hogy a kamerák maradjanak, de nem bánnánk ha modernizálnák őket.
Addig is, míg ez megtörténik pedig, ha bármi baj van, megmenti a helyzetet a VHS kazetta digitalizálás.