Lakóülésre az új motoros cipőben jelentem meg

Nagy szerelmese vagyok a motorozásnak, bár sokáig anyagi okok miatt csak külső szemlélőként tudtam hódolni ennek a sportágnak. Végre megvettem álmaim motorját tavasszal, majd a motoros szezonra felkészülve vettem magamnak motoros ruhát és bukósisakot is természetesen. Egyetlen dolog hiányzott már csak, ez pedig nem más, mint a motoros cipő.

Sokáig nézelődtem, amíg meg nem találtam a sixgear.eu nevű weboldalt, ami igazából a Shox-hoz kapcsolódik, a Shox-ot pedig szerintem minden jóravaló motoros ismeri. Magyarország legnagyobb túramotoros üzletlánca. Több híres márka is fellelhető náluk, de én most a sixgear motoros cipőre voltam nagyon ráállva, tudtam, hogy az lesz a legjobb döntés, szóval meg is vettem, miután felpróbáltam. Ott voltam még az üzletben, amikor csöng a telefonom…

A feleségem hívott, hogy ugye nem felejtettem el a társasházi lakógyűlést, mert a közös képviselő még emlékeztetőt is dobott be mindenkinek a postaládájába. Füllentettem, és mondtam, hogy dehogy felejtettem el a társasházi lakógyűlést. Fizettem a Shox-ban a motoros cipőmért, majd felpattantam a paripámra és mentem is haza. Így legalább ki is tudtam próbálni azonnal, hiszen motorral mentem el, de még tornacipőben. Odaérve be is ültem az egyik helyre, pont a szomszédunk mellé, akivel nagyon jóban vagyunk. Náluk is ez volt a szisztéma, hogy a férjnek kell eljönnie. Ők is felváltva járnak ide a társasházi gyűlésekre, melyeket a közös képviselő szokott megszervezni. Mivel Sanyi, a szomszédom is szeret motorozni, azonnal ki is szúrta a lábamon az új motoros cipőmet és meg is dicsérte. Jól esett a dicséret, mivel tudom, hogy ő aztán egyáltalán nem egy laikus ember, teljesen képben van, hogy milyen cipő ez itt az én lábamon. El is kezdtem mesélni neki, hogy mi volt ma a Shox-ban, meg úgy amúgy az egész keresgélős részt, hogy mennyi meg milyen oldalt néztem át, mire megtaláltam ezt. Egyébként nem is tudom, hogy eddig Sanyit, miért nem kérdeztem meg erről. Azt mondta, hogy ő előtte is ismerte ezt az oldalt, mielőtt mondtam volna neki, így jóval le tudtam volna rövidíteni a keresgélésemet, de mindegy igazából, most már ez teljesen lényegtelen, mivel a végeredmény jó, és ebben az esetben most csak ez a lényeg, mert ez volt a legjobb választás.

A feleségem, Edit, kicsit ideges lett rám. Nem szóltam neki, hogy elmegyek ma megvenni, hónap vége van, és mint azt mindannyian tudjuk, nem olcsó szórakozás a motorozás, így kicsit fájt kiadni érte ennyi pénzt, de teljesen megérte szerintem és biztos vagyok abban is, hogy erről Editet is meg fogom tudni győzni.

Szerintem egyébként fontos, hogy (főleg) motorozásnál, teljes biztonságban legyen az ember, amihez hozzátartozik minden kiegészítő, beleértve a motoros cipőt is. Ezzel szemben egy autóba meztelenül is beülhetnénk, nem történne nagyobb baj egy karambolnál, mintha van rajtunk ruha. A motorozásnál nem elég az, hogy van rajtunk ruha, az se mindegy, hogy milyen ruha, honnan vesszük, protektoros-e stb. Rengeteg dolgot kell figyelni, hiszen a motorozás sokszor veszélyesebb tud lenni, mintha beülünk autóba. A motor borulékonyabb, éppen ezért szükséges teljesen bebiztosítanunk magunkat minden egyes eshetőségre, nehogy nagy baj legyen.