Édesanyám két kerek hétig bírta a nyugdíjas életmódot. Illetve, hogy bírta, az túlzás, igazából mindenkinek az agyára ment ezalatt a két hét alatt. Ami végülis teljesen érthető, hiszen 18 éves kora óta dolgozott, mi is korán mentünk bölcsibe, úgyhogy akkor sem esett ki hosszú időre a munkából. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal, hogy neki most mása sincs, csak szabadideje. Nem mintha nem lett volna egy csomó hobbija, de az ember nem futhat, hímezhet, olvashat meg járhat múzeumba egész nap, egész héten. Így elhatározta, hogy besegít a panelház közös képviseletébe, ugyanis egy szintén nyugdíjas úriember intézi egyedül a ház dolgait, és bár ő is egy örökmozgó öregúr, azért néha sok már neki. Örömmel vette, hogy édesanyám szívesen beszáll az ügyintézésbe, és anya is nagyon boldog volt, hogy visszatért a munka rendszere az életébe. Reggel 9-kor szépen lesétált minden reggel a fölszinten lévő irodába, intézte a telefonokat, a postát, esetenként a banki ügyeket.
Egy hét sem telt el, és szemet szúrt neki, hogy némi rendszerre lenne szükség az irodában: a „munkaideje” fele ugyanis azzal telt, hogy rengeteg irat, papír, bizonylat, számla között alig találta meg azt, amire éppen szüksége volt.
Elkezdett hát kutatni valami irattárolásra, rendszerezésre alkalmas polc után. Gyorsan meg is találta, amit keresett: egy fém polcrendszereket forgalmazó cégre. Azonnal elnyerték tetszését a horganyzott acélból készült, csavarmentes polcok, melyek nagy teherbírásúak, mégis könnyűek, és egyszerűen összeszerelhetőek voltak. A honlap ajánlása szerint is kiválóan alkalmasak irodába, irattároló polcnak. Az iroda maga elég retró, kicsit kopottas, egy fémpolc tökéletes illik majd oda.
Másnap megmutatta közös képviseleti társának, hogy mit talált, Gyula bácsi megfelelőnek tartja-e. Az öreg hosszú évekig egy barkácsboltban dolgozott, így értett a polcokhoz. Nagyon meg volt elégedve azzal, amit édesanyám talált, a teherbírási adatokkal és az állíthatósággal is. Mivel a honlap 2-3 napos kiszállítást ígért, nem rendelték meg azonnal, hanem összedugták a fejüket, hogy hogyan is kéne ezt kivitelezni. Arra jutottak, hogy először bizony át kell rágni magukat a meglévő dokumentumokon és rendbe tenni őket: szerződések, számlák, külön a banki, a postai dolgok, a lakók panaszai és a közgyűlések jegyzőkönyvei. Erre ráment egy teljes napjuk, és akkor még ki kellett találniuk, hogy hova tudják tenni és mekkora polcra lenne szükségük – pontosabban, hogy mekkora fér el.
Amíg édesanyám ezt számolgatta, addig Gyula bácsi felhívta a céget, mert volt még egy-két kukacoskodó kérdése, de szerencsére megnyugtatták.
Az ígért időintervallumon belül meg is érkezett az új irattároló, Gyula bácsi két fia szerelte össze, hogy aztán az öregek katonás rendben felpakolhassák rájuk az iratokat.
Édesanyámnak aztán annyira megtetszett a fém polcrendszer, hogy elgondolkodott rajta: a lakásban hol tudná hasznát venni. Az eredetileg gardróbnak szánt félszobát ő kamrának használta, mert hiába költözött az egyszerűség kedvéért kertes házból panel lakásba, azért kamra, az mindenképp kellett neki: ugyanúgy készítette a paradicsom befőttet és a málnalekvárt a 7. emeleten, mint a kertvárosi kis házában. Egy szó, mint száz: ráfért volna egy új polcrendszer a kamrára is, elég roskatag volt már a régi.
Szóval anyukám a végén két legyet ütött egy csapásra: nem csak a társasházi irodába sikerült új polcokat csináltatni, hanem a lakásába is – mindkettő nagyon bevált. Éljenek az aktív nyugdíjasok!:)